Hírek

Duplázott a Phoenix Fireball
2018. 02. 21.

A 2018-as női és férfi Magyar Kupa is hozzájuk került

Komáromban, az elmúlt hétvégén az SZPK rendezte a 2018-as Magyar Kupa final fourt, azaz a női és férfi sorozat négyes döntőjét. Szombaton az elődöntőkre került sor, majd vasárnap a finálékra.
 
Öt év után újra a Phoenixé a női kupa
A Neumann Pillangók és a Tűzmadarak mérkőzésével kezdődött a szombaton a program, melyen a vezetést ugyan a Neumann szerezte meg, de az utolsó harmadban fordítottak a Phoenixesek és 5-4-gyel bejutottak a másnapi döntőbe. Ellenfelükről egy igazán izgalmas mérkőzés döntött, hiszen az egri EVSI látványos felzárkózást mutatott be azok után, hogy az első harmadban még az SZPK vezetett 9-2-re. 10-10-re mentették a rendes játékidőt, de a hosszabbítás másdik percére kettős emberhátrányba kerültek, amit a házigazdák ki is használtak, aranygóllal jutottak a döntőbe.
 
Vasárnap ennek megfelelően Komárom - Phoenix döntőre került sor. A közel 90 kilátogató néző jó mérkőzést láthatott, melyen a csapatok a döntőhöz mérten játszottak. Az első harmadban még döntetlen volt az állás (1-1), később azonban a vendégek elhúztak, amire az SZPK már nem tudodd megfelelően reagálni. Végül négy góllal, 7-3-ra magabiztosan nyert a Phoenix. A 2013-as évet követően idén tehát újra Varsányi Zsuzsanna csapata nyerte a női Magyar kupát.
 
Elődöntők
Neumann Pillangók - Phoenix Fireball SE 4-5
SZPK Komárom - Egri Városi Sportiskola 11-10
Döntő
SZPK Komárom - Phoenix Fireball SE 3-7
 
IMG_1816.JPG
Phoenix Fireball
 
SZPK - Phoenix párbaj a férfiak között
Érdekes helyezet adódott a korábbi fordulók eredményei alapján a férfi mezőnyben, hiszen az elődöntőkbe az SZPK Komárom és a Phoenix Fireball 'A' és 'B' (=Wizards) csapatai kerültek be. A sorsolás szerint a Tűzmadarak 'A' csapata kezdett az SZPK 'B' ellen, akik - mondhatni - esélyt sem adtak az OB2-ben jelenleg második helyen álló komáromi csapatnak. Kilenc góllal, 15-6-ra nyertek. A szombati nap záró mérkőzése az SZPK Komárom 'A' - Phoenix Wizards volt, melyen papírforma eredmény (8-1) született, így a döntőbe a két egyesület 'A' csapatai jutottak, így megismétlődhetett a tavalyi döntő.
 
Címvédőként ugyan a komáromi csapat lépett pályára vasárnap, de az idei bajnokságban a két csapat mérkőzéseit mindkét alkalommal a Phoenix nyerte (4-2, 4-3), így kiélezett mérkőzésre volt kilátás. A zsúfolásig megtelt komáromi sportcsarnokban a hazai szurkolók örülhettek először, mivel emberelőnyös helyzetekből 2-0-ra a palánkdöngetők vezettek húsz perc után. A második harmadra az ellenfél is felvette a ritmust, melynek eredményeként 4-3-ra megfordították az állást, majd az utolsó játékrészben 9-4-ig növelték azt, amivel elhódították a 2018-as férfi Magyar Kupát.

Elődöntők
Phoenix Fireball SE - SZPK Komárom B 15-6
SZPK Komárom A - Phoenix Wizards 8-1
Döntő
SZPK Komárom A - Phoenix Fireball SE 4-9
 
IMG_1823.JPG
Phoenix Fireball
  
A final four lebonyolításáért köszönet illeti a Szőnyi Palánkdöngetők Körét, nélkülük nem valósulhatott volna meg ilyen színvonalasan a rendezvény! Köszönjük!