Hírarchívum

IFL: Fordulatos bronzmeccset nyert meg a Villach
2023-03-05 15:21:34
Közönségtalálkozó összecsapáson dőlt el a bronzérem sorsa az IFL komáromi négyes döntőjében, a Villach három másodperccel a vége előtt szerezte meg a győztes gólt a Polanska Banda ellen.

Csalódott csapatok csatája? Aligha. Az IFL komáromi négyes döntőjének elődöntőjében a szlovén Polanska Banda és az osztrák Villach is csak megszorongatni tudta riválisát, így vasárnap délután egymás ellen a bronzéremért léphettek pályára, ami mindkét együttesnek nagy sikert jelentett volna. Az alapszakaszban elért eredményekből kiindulva izgalmas küzdelemre volt kilátás, a találkozó pedig nemcsak beigazolta, de felül is múlta az előzetes várakozást.
 
Gyors osztrák helyzettel indult a bronzmeccs, Timo Schmid lövését lábbal védte Jani Dolenec, majd emberelőnyből próbálkozhatott a VSV, de hiába állt fel riválisa térfelén, igazán komoly lehetőséget nem tudott kialakítani. A túloldalon előbb Siso Bizjak került ziccerbe, de nem talált kaput, majd a harmad feléhez érve vezetést szerzett a Polanska Banda, Matjaz Brlogar beütése után Blaz Kohne lőtt kapásból a kapu bal oldalába. Nem kellett sokat várni az egyenlítésre sem, miután Christoph Steiner próbálkozását nem tudta fogni Dolenec, a kipattanót pedig a csapatkapitány Michael Kanduth a keresztvas alá lőtte. Felpörögtek az események, fél percre rá ismét a szlovénok vezettek: ezúttal Kohne készített elő jobbról, az érkező Brlogar pedig középről ütött szép gólt (1–2). Jó iramot diktáltak a csapatok, egymást érték az osztrák helyzetek – Luca Wurmitzer ziccert hibázott, Steiner a kapuvasat találta el –, a fölény pedig három perccel a harmad vége előtt a 2006-os születésű Jakob Rainer révén érett góllá. A Polanska Bandának azonban ismét volt gyors válasza, a középkezdés után Luka Stanonik harcolt ki büntetőt, amelyet Blaz Kavcic váltott gólra (2–3).
 
Fél perc telt el a második harmadból, amikor egyenlített a Villach, Martin Krametter váltott ritmust, és lőtte ki a bal felsőt. Nem sokkal később emberelőnyben támadhattak az osztrákok, Rainer a kapuvasat találta el, míg a túloldalon a kiegészülés után Bizjak és Stanonik is közel járt a gólhoz. A VSV birtokolta többet a labdát, és a mérkőzésen először a vezetést is megszerezte, miután Steiner készített vissza okosan a kapu mögül Schmidnek, aki közelről nem hibázott (4–3). A szlovén együttes lendületét ugyanakkor nem tudta megtörni a gól, Stanonik kisvártatva lecsapott egy pontatlan átadásra, és egalizált – kezdődhetett tehát minden elölről. Minden szabad labdáért nagy csata zajlott a pályán, ezekben a percekben egyik csapat sem tudott felülkerekedni a másikon, ám Matevz Kohne villant egyet, és újfent a Polanska Bandánál volt az előny (4–5). A harmad végjátékában az osztrákok mozgósítottak nagyobb erőket a gólszerzés érdekében, s bár az emberelőnyt még nem sikerült kihasználniuk, hat másodperccel a második szünet előtt összejött az egyenlítés, egy trükkös beütést követően a hosszún érkező Steiner volt eredményes.
 
Döntetlenről, 5–5-ös állásról kezdődött tehát az utolsó felvonás, de nem sokáig álltak egálra a felek, Kanduth pontos lövésével ismét a Villach szerzett vezetést. Sőt, másfél perccel később gyors akció végén a középen érkező Schmid is betalált, így először alakult ki kétgólos különbség a bronzmeccsen (7–5). Aki azt hitte, hogy padlót fogott a Polanska Banda, nagyot tévedett, a szlovénok ugyanis nem hagyták annyiban a dolgot, s bár Stanonik lövését még védte Karl Dorfer, a kipattanóból Tadej Kozuh szépített. Több lehetőség adódott Matej Mesec együttese előtt, Dorfernek Jaka Rous ziccerénél bravúrt kellett bemutatnia, de az ellentámadásokból a Villach is veszélyeztetett. Emberelőnyből Luka Crnilogar állt a legközelebb a gólszerzéshez, s bár ez a helyzet még kimaradt, két és fél perccel a vége előtt egy kapu előtti kavarodás végén egyenlített a Polanska Banda (7–7). A slusszpoén azonban még hátravolt! 59:57-nél ugyanis a mesterhármast jegyző Timo Schmid takarásból hatalmas gólt lőtt a bal alsóba, így a Villach 8–7-es győzelmével megszerezte a bronzérmet az IFL 2022-23-as kiírásában.
 
IFL, bronzmérkőzés
VSV Unihockey–Polanska Banda 8–7 (2–3, 3–2, 3–2)
Komárom, 106 néző. V: Vehovec, Krzic
Pontszerzők: Schmid 3+0, Kanduth 2+1, Steiner 1+3, Krametter 1+0, Rainer 1+0, Gredler 0+2, Wurmitzer 0+1, ill. Brlogar 1+1, B. Kohne 1+1, Stanonik 1+1, T. Kozuh 1+0, Kavcic 1+0, M. Kohne 1+0
 
Fotó: Viszló Balázs

Hozzászólások
Hozzászólok
 
Még nem volt hozzászólás.