Huszti Péter a magyar női válogatott szövetségi kapitánya értékelte a két felkészülési mérkőzést.

Sz.G.: 12-0….

H.P.: Jobb csapat a lengyel válogatott.

Sz.G.: Ennyivel?

H.P.: Ezen a hétvégén mindenképpen.          

Sz.G.: Kezdjük az elején. Az elutazás előtt milyen reményekkel és milyen célokkal utazott el a csapatunk?

H.P.: Mikor megkaptuk a felkérést a lengyel szervezőktől, hezitálás nélkül rábólintottunk. A lengyel válogatottal már a nyár elején szerettünk volna tető alá hozni egy ilyen hétvégét, de a körülmények és a szándékok csak most tették lehetővé. A nyár folyamán több féle erősségű ellenfeleink voltak, a külföldi villámtornákon több féle lebonyolítási rendszerben játszottunk. Kívánnunk sem lehetett jobb időzítésű felkészülési hétvégét és jobb ellenfelet. Célunk az volt, hogy egy remek hétvégén csiszolódjanak a lányok, a frissebben csatlakozók is mielőbb épüljenek be a csapatba, gyakoroljuk a saját játékunkat, és továbbra is megnézzük azokat a játékosokat még élesebb helyzetekben, akik még kérdőjeleket okoznak nekünk.

Sz.G.: Az interneten keresztül élőben láthattuk a mérkőzést, a kispad mellett milyen volt megélni a történteket?

H.P.: A következőket tudom mondani. Az utunkkal nem volt gond, rendben, időben megérkeztünk, a mérkőzés előtti rutin dolgokkal sem volt gond. Megbeszéltük a feladatainkat, a sorok rendben voltak. A jegyzőkönyv szerint 300 hazai szurkoló előtt játszották el a magyar himnuszt. Jól is kezdtünk az első harmadban, továbbra is éreztem azt az erőt a csapatban, amit már Ostravában és a legutóbbi összetartáson is megmutattak magukból. A lengyelek jó iramot diktáltak és halálosan pontosan játszottak. Gyakorlatilag felvállaltam, hogy menjünk nekik mi is, próbáljunk labdát szerezni az ő térfelükön, fussunk sokat, ne féljünk a párharcoktól sem és kőkeményen igyekezzünk gyakorolni az elgondolt taktikánkat. Természetesen nagy rohanás lett belőle ami azt eredményezte, hogy a soraink szépen lassan szétestek, egy-egy játékosunk nem tudta tartani a tempót, elfáradt, így a pálya szétszakadt és a lengyelek szépen, folyamatosan felőröltek minket.

Sz.G.: Így az eredmény ismeretében, nem lett volna célszerűbb egy megfontoltabb, védekezőbb taktika?

H.P.: Az első mérkőzésen eszemben sem volt. Lehet sokakat meglep most amit mondok, de személy szerint nem úgy utaztam el Nowy Targ-ba a csapattal, hogy az eredményen agyaltam volna. Meg sem fordult a fejemben, hogy úgy küldjem fel a csapatot a pályára, hogy konkrétan a lengyel válogatott ellen hozzunk le egy vállalható eredményt. A felkészülési mérkőzéseket úgy tekintem, hogy nem ott kell bizonyítanunk, azokat arra kell felhasználni, hogy merjünk olyan dolgokat is felvállalni, gyakorolni, tesztelni, amelyeket egy éles, tét mérkőzésen talán nem tennénk. A lengyel válogatott ellen legutóbb a selejtezők során játszottunk és Papp Péter dirigálása mellett egy kimondottan szép eredményt hozott le a csapat. Az tétmérkőzés volt, igenis számított, hogy mi a végeredmény. Számomra most nem az eredmény volt lényeges, hanem az, hogy a játékosainktól visszakapjuk mindazt, amit szeretnénk játszani, hogy egy méreg erős ellenfél ellen is merjenek játszani, hogy ne ijedjenek meg, ne féljenek senkitől! Nem akartam bunker-, az ellenfél játékát szétzúzó floorballt játszani. 

Sz.G.: A játékosaink profitáltak valamit ebből a 12-0-ból?

H.P.: Nagyon remélem, hogy sokat is! Mondom, az eredménnyel, ezen a hétvégén én nem foglalkoztam. Tudom, hogy a játékosok igen, és azt is, hogy mélyen megérintette őket ez a demoralizáló vereség, de este vacsora után átbeszéltünk sok mindent. Nagyon kevés nemzetközi mérkőzést játszunk, így természetes, hogy a játékosaink minden ilyen barátságos mérkőzésen a lehető legjobb eredményt akarják elérni, vagyis győzni szeretnének. Ha így nézzük, akkor egy nagyon súlyos hétvégén vagyunk túl és irányításom alatt az egész országot megalázó zakót kaptunk. Ha úgy nézzük, hogy nekünk a saját játékunkon, a saját képességeinken, a játékosok egyéni képzettségén kerestük a lyukakat, a hibákat, akkor bőven megtaláltuk azokat. Úgyhogy az eredményt tekintve azt mondom, hogy semmi nem történt, elvert minket egy tőlünk jobb csapat, rámutattak arra, hogy hol, mely területeken vagyunk még borzasztó gyengék és hol kell sokat dolgoznunk nekünk, és maguknak a játékosoknak is!    

Sz.G.: A vasárnapi 16-1-es végeredmény is ezek szerint a fenti stratégiának a hozadéka? Mert felvetődik a kérdés, hogy ha az első mérkőzést beáldoztuk a hibák megtalálása érdekében, akkor a második fellépésen egy téves kapitányi taktika, vagy más okok eredményezték a még lesújtóbb gólarányt?    

H.P.: Más felfogásban próbáltunk játszani, de alapvetően igyekeztem követni és gyakorolni az elgondolt, és a nyáron folyamatosan gyakorolt elemeket. Teljes mértékben tisztában vagyok a kerettagjaink képességeivel, ezért igyekeztünk olyat kigondolni, ami nekünk használható lehet majd Brno-ban. Azonban nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a játékosaink zöme bőven formán alul teljesített, és egyéni hibák tömkelege is szerepet játszott a nagyarányú vereségben. Megpróbáltunk szűkebben, feszesebben védekezni és gyors indításokkal felmenni, azonban aki látta a mérkőzést az interneten láthatta, hogy amíg a lengyeleknél precíziósan működött minden sor, minden játékos értette a feladatát, és jól olvasta a játékot, addig nálunk bizony voltak erősen hullámzó teljesítmények, bosszantó technikai hibák, és sajnos könnyen szétestek megint a soraink, így a lengyelek újfent átrohantak rajtunk. Alapvető dolgok is bőven szerepet játszottak a végeredményben, mint például a játékosok reakció ideje, a fizikális képességek, a kondíció és a technikai képzettségek közti különbségek.

Sz.G.: Azért elégedettek nyílván nem lehetünk!? 

H.P.: Nézőpont kérdése tényleg. Ha sok értünk szorító azt várta, hogy kimegyünk, és na megnézzük, hogy mennyit fejlődtünk a selejtezős mérkőzéshez képest, illetve el fogjuk kapni a lengyeleket, akkor tiszta sor, hogy hatalmas csalódást okoztunk mindenkinek. Nem is fogom szépíteni, nagyon elvertek minket kétszer is, a végeredmény kőkeményen bántó, és tényleg sajnáljuk, hogy így jöttünk haza, de mint mondtam, nem azért utaztunk el, hogy a lengyelekre koncentráljunk, és rájuk dolgozzunk ki eredményes taktikát, hanem elsősorban magunkra, másodsorban a szlovákokra próbáltunk készülni.

Sz.G.: A szlovákok ellen a mutatott játék mire lehet elég?

H.P.: Semmire. Ha ugyanígy játszunk, akkor nagyjából hasonló eredmény lesz. Átbeszéltük ezt a lányokkal, tudom, hogy nem lesz gond és nyilván én sem fogom őket még egyszer kamikaze módjára belehajtani a késbe, de ahogy nekem is, úgy nekik is szigorúan át kell gondolniuk, hogy hol kell még fejlődniük. Meg fogom majd beszélni az edzőkkel is, hiszen ők segíthetnek nekik, nekem és a csapatunknak!

Sz.G.: A csapat hétvégén látott teljesítménye azért rejt magában olyan pozitív jeleket, melyek elegendőek lesznek a csoportellenfeleinkkel szemben Brno-ban?

H.P.: Persze. A lányok kőkeményen izomból hajtottak és próbálták felvenni a versenyt a lengyelekkel, ami azért helyenként sikerült is. A 16-1-es meccsen is az első harmadban volt egy kazal helyzetünk, de nem tudtuk őket kihasználni. Mindenki törekedett arra, hogy tartsa velük a lépést, de ezen a hétvégén, most így sikerült teljesíteni. Sokkal, de sokkal több ilyen mérkőzést kell játszanunk és idővel belénk fog ívódni ez a sebességi fokozat is.

Sz.G.: Meg van az utazó csapat? 

H.P.: Igen. Kész a 20-as utazó keret. Nem volt könnyű dönteni. Vannak olyan játékosok, akikre nagyon számítottunk, hogy majd velünk tartanak és részei lesznek majd közösségünknek, de önként döntöttek a távolmaradásról, és sajnos vannak olyan játékosok is, akiket a fránya sérülés tart távol Brno-tól. Ezúton is gyors felépülést kívánunk Krecz Veronikának és Tilk Zsuzsannának, várjuk őket majd vissza! 

Sz.G.: További program?

H.P.: 2013. november 16-án tartjuk az utolsó összetartást, ott elvégezzük az utolsó simításokat, aztán december 05-én indulunk!

Sz.G.: Köszönjük, Hajrá Magyarok!