Hírarchívum
| Magyar Kupa: gólfesztivál és nagy fordítás | 2026-04-12 10:29:01 |
Parádés mérkőzéseket hozott a Dominik Bau Magyar Kupa idei végjátéka. A nőknél az SZPK Mentőangyalok Komárom, a férfiaknál a Phoenix Fireball játékosai emelhették magasba a trófeát.
Klasszikussá nemesedő párharccal rajtolt az idei Dominik Bau Magyar Kupa döntős napja, a nőknél az SZPK és a Phoenix mérte össze erejét a trófeáért. A komáromi Mentőangyalok március végén riválisuk legyőzésével biztossá tették bajnoki címüket, ezúttal pedig a duplázásért léptek pályára, de a Tűzmadarak semmit sem adtak ingyen. Pedig az első harmad alapján úgy tűnt, gyorsan eldőltek a nyitott kérdések, elvégre alaposan bekezdett az SZPK, négygólos előnyből várhatta a folytatást. A Phoenix azonban gyorsan visszakapaszkodott a meccsbe, a második szakasz elején alig öt perc leforgása alatt megfelezte hátrányát. Izgalmasan alakult a középső játékrész, az is benne volt a pakliban, hogy tovább zárkózzon a Phoenix, ám a komáromiak nem vették le a lábukat a gázpedálról, Takács Anna vezérletével megtörték vetélytársuk ellenállását. A záró harmadban már csak a különbség volt kérdéses, az SZPK pazar játékkal, teljesen megérdemelten nyerte meg 10–3-ra a női kupadöntőt.
A férfiak fináléja valódi csemegét ígért az érdi Batthyány Sportcsarnokban, elvégre már az SZPK–CH elődöntő is parádésan alakult. Az IBK Cartoon Heroes együttese kétgólos hátrányból lepte meg a komáromiakat, de korántsem érte be ennyivel, az esélyesebbnek tartott Phoenix ellen is bravúrra készült. Az első harmad teljes őrületében csak kapkodtuk a fejünket: hamar előnybe került a CH, villámgyorsan fordított a Phoenix, egyenlített a CH, azonnal válaszolt a Phoenix, majd két perc alatt ütött kettőt a CH... És még mindig csak húsz perc pergett le az óráról. A második szakaszban mindkét csapat rendezte sorait hátul, de egy gólváltás azért erre a harmadra is jutott, 5–4-es CH-előnyről kezdődött az utolsó periódus. Amelyről csak gondoltuk, hogy az utolsó, mert hiába lépett el a Cartoon Heroes, a nagyot küzdő Phoenix alig két perccel a vége előtt egyenlített, így ráadásban dőlt el a trófea sorsa. Az utolsó erőtartalékaikat mozgósították a felek, a CH közel járt az újabb vaskos meglepetéshez, de Resch Domokos labdaszerzését követően Pozsony Bendegúz belőtte a ziccert, így Phoenix-fieszta kezdődött. Volt mit ünnepelni, elvégre nagyon megdolgoztak a sikerért a Tűzmadarak: élvezetes, fordulatos döntőben győztek aranygóllal 7–6-ra.
Dominik Bau Magyar Kupa, döntő
Nők: SZPK Mentőangyalok Komárom–Phoenix Fireball 10–3 (4–0, 1–2, 5–1)
Férfiak: Phoenix Fireball–IBK Cartoon Heroes 7–6 (3–4, 1–1, 2–1, 1–0) – hosszabbításban
Fotó: SZPK Floorball Team Komárom/Facebook
Hozzászólások |
Hozzászólok |
| Még nem volt hozzászólás. | |