Hírek

IFL: Két magyar csapat a négyes döntőben
2024. 03. 08.

Az IFL bécsi négyes döntőjében ezúttal két magyar csapatnak is szurkolhatunk, ráadásul az egyikük a fináléba is bejut, mert a szombati elődöntőben egymással találkozik a Phoenix és az SZPK.

Az idény (egyik) fénypontja következik a hétvégén, merthogy az osztrák, magyar, szlovén bajnokság, az IFL négyes döntője ezúttal is nagy izgalmakat, kiélezett mérkőzéseket ígér. Tavaly Komáromban láthattuk vendégül a környező országok elitjét, a házigazda SZPK fantasztikus hangulatú találkozón bejutott a döntőbe, ám az Insport Skofja Lokát már nem tudta meglepni. Az idén Bécsig kell utazniuk a floorball szerelmeseinek, de a helyzet változatlan, az előző négy kiírást megnyerő szlovén sztárcsapat az első számú esélyes.
 
Esélyes, de nem verhetetlen. Igaz, az alapszakasz során csak egyszer talált legyőzőre, a szintén szlovén Polanska Banda hosszabbításban győzött, mégis lemaradt a négyes döntőről, ahogy az előző idényben bronzérmes osztrák Villach sem jutott be a négy közé. A tavalyi ötödik Phoenix és a Wiener FV viszont igen, a bécsiek ráadásul hazai pályán csatázhatnak a szombati elődöntőben az Insporttal – a közönség támogatása ellenére nagy meglepetést jelentene a fináléba kerülésük.
 
A másik ágon viszont megjósolni sem lehet a győztest, elvégre két bitangerős magyar élcsapat találkozik egymással. Azt bátran kijelenthetjük, hogy az egyikük így biztosan ott lesz a vasárnapi döntőben, esélylatolgatásra viszont nem vállalkoznánk, mert a Phoenix és az SZPK párharcában bármi, de tényleg bármi megtörténhet. Az alapszakaszt a komáromiak zárták jobb mutatóval, 35 ponttal végeztek a második helyen, ráadásul még októberben 8–2-re legyőzték a Phoenixet, amely viszont egy hete 9–4-es sikerével visszavágott riválisának.
 
Mint az SZPK statisztikai gyűjtéséből kiderül, az IFL-ben eddig nyolcszor találkoztak a felek, ötször a Phoenix, háromszor a komáromi gárda örülhetett. A gólarány egál (42–42), szombat este viszont már nem lesz így, de bármelyik együttes is győz, ünneplésre ezúttal nem jut ideje, mert vasárnap jön a nem kevésbé fontos döntő – elvégre aranyérmet még egyik gárda sem szerzett a sorozatban.
 
Az alapszakasz végeredménye:
 
1. Insport 46 pont, 2. SZPK 35, 3. Phoenix 29, 4. Wien 27, 5. Polanska 24, 6. Borovnica 22, 7. Villach 21, 8. Klagenfurt 7, 9. Dunai Krokodilok 5
 
Négyes döntő, Bécs (Altgasse 6):
 
Március 9., szombat
15:00 SZPK-DESEF Komárom–Phoenix Fireball
18:00 FBK Insport Skofja Loka–Wiener FV
 
Március 10., vasárnap
13:00 Bronzmérkőzés
16:00 Döntő
 
Fotó: Nyerges Dóra